A Földünk él és sugárzik

Itt élünk ezen a csodálatos bolygón és a legnagyobb tisztelettel kell léteznünk rajta.

Alázattal szeretnék ehhez a témához nyúlni, mert a földünk sugárzásai igazán komoly tudományos háttérrel rendelkezik és súlya van a leírt szónak.

 

A legszebb az egészben, hogy bármeddig megyünk vissza a történelemben, fellelhetjük a nyomát, hiszen ahol mély tudással rendelkező társadalmak léteztek, ott a föld sugárzásának figyelembe vételével építkeztek.

Az a megdöbbentő számomra, hogy a mi világunkban meg csak akkor kezdünk aggódni, ha már az orvostudomány csődöt mondott a kialakult betegséggel szemben, és végső elkeseredésben természetgyógyászathoz fordulunk.

Azért ez jellemző, valljuk be! Manapság azok körében a divatos a spirituális gondolkodás, akik egyszer már a materiális világban csalódtak. Sajnos a fizikai törvényei a földnek, bele értve a mérhető sugárzást is, az nem válogat hívő és a tagadók között. Aki huzamos ideig ezekben a zónákban alszik, azok körében a betegségek jelentkezni fognak. Az, hogy melyik testrészen és milyen formában, azaz embertől függ. Itt már belép a genetika és a lelki sérelmek is a képbe, hitem szerint. Megfigyelések szerint a betegségek 60-70 %-a összefüggésbe hozható a földsugárzásokkal.

Izgalmas visszaigazolásra bukkantam. Jelenleg vaszati mandala rajzolásával erősítem meg a megérzéseimet, hiszen az tökéletesen alkalmazza a fizikai és geológiai szabályokat. A védikus kultúrában, még máshogy nevezték, de a kiszerkesztett mandala megmutatja az épületen belül a zónákat, melyek káros hatással lehetnek az emberi szervezetre és a ház energiáira is.

A vizsgált lakás térképére szerkesztett mandalán pár centis eltéréssel megfigyelhetőek a Hartmann vonalak, melyek egy független radiesztéziával foglalkozó szakember méréseivel egybe estek.

Itt kapcsolt be egy hang a fejemben és kezdte el sorolni a tudományokat, amelyek térrendezéssel foglalkoznak. Mindenhol számolnak vele, csak máshogy nevezik. Minden okult tudomány ismeri a föld sugárzásának tényét.

 

 

Napjainkban Hartmann háló néven a legismertebb a föld mágneses sugárzása:

„A Hartmann háló létezését legelőször Csalány Ferenc gépészmérnök jegyezte le az 1930-as években, mint a föld mágneses hálóját. Felfedezését egy magyar orvosnak Dr. Hernádi Mihálynak tulajdonítják. Mindenki által ismert nevét Dr. Ernst Hartmann-nak köszönhetjük, aki az 1950-es években szintén felfedezte ezt a geomágneses földsugárzási hálót.

Gyulladásoktól a meddőségig.
A Hartmann-sávok elsősorban gyulladásos megbetegedéseket okoznak az érintett szervekben, testrészeken, de akár a meddőség kiváltó oka is lehet

Néhány betegség, ami összefüggésbe hozható a Hartmann sávsugárzásokkal:
Gyakori fejfájás, szemromlás, kopaszodás, krónikus légúti megbetegedések, torok és mandulagyulladások, cukorbetegség, deréktáji fájdalmak, prosztatagyulladás, meddőség.

Bővebb információkért nézze meg a részletes betegséglistát.

Sávok és „térörvények”
A Hartmann rácsot 300 mm széles ingersávok alkotják, találkozási pontjaikat Hartmann keresztnek hívjuk. a Hartmann keresztek hatása sokkal erősebb a sávokénál. A bennük zajló energiaáramlásnak köszönhetően forgó energia, úgynevezett „térörvény” alakul ki.

Tér eredetű cukorbetegség
Amennyiben az éjszakai pihenés alatt egy Hartmann térörvény érinti a szervezet valamelyik energetikai csakráját, azt forgásával lassíthatja, vagy gyorsíthatja és ez által a hozzá kapcsolt belső elválasztású mirigy működését megzavarja. Hasnyálmirigyen található Hartmann kereszt ez által cukorbetegséget okozhat.

Intelligens energiaáramlások
A Hartmann-sávok igen könnyen eltorzulnak, például vízerek, vagy a lakásban található tárgyak hatására. Akár az ágy mellett álló sókristály lámpa rá is tolhatja sugárzási sávját a fekhelyre!

Ébresztő Hartmann Ébresztés hajnali 3 órakor!
A Hartmann sávok egyik érdekessége, hogy éjfél és hajnali három óra között a sávokban áramló energia mennyiség megháromszorozódik. Amennyiben Ön rendszeresen felébred, ebben az időszakba azt nagy valószínűséggel ennek az ingersávnak köszönheti. Az ágy fejrészén húzódó sávot Ébresztő Hartmannak is becézik.

Rossz tájolású lakásban szinte lehetetlen az ágy megfelelő elhelyezése.”

Forrás, ahol további érdekes adatokat találtok a témában

Remélem, így nektek is egyértelmű, hogy hol a kapcsolódás a térrendezés és az energiaáramlás között. Akkora lépést tennénk előre, ha már mi is tanítanánk a gyermekeinket, hogy hogyan őrizzék meg az egészségüket, evidens lenne számukra a megfelelő otthon igénye és kialakítása. Egyszerűen csak könnyebb lenne az életünk és olyan területekre fókuszálhatnánk, ami előre viszi a lelkünket és nem a testünk fájdalmaira kellene összpontosítanunk.

Rózsa

Picture of Rózsa

Rózsa

Hasonló cikkek